Az addig rendben van, hogy politikai indíttatású viták kereszttüzébe került a Liget Budapest projekt, mert van-e olyan dolog, ügy ma Magyarországon, amibe ne kavarnák bele a politikát? Gyanítom, még a Túró Rudi ízesítése sem mentes ettől. Figyelünk majd erre is, persze, de nekünk most még más a fontos.

A Liget. Vagy molnárferenciesen: a lizsé. A lizsé, amelynek állapotáról szombaton készítettünk fotókat. Így néz most ki. Miközben megy a hápogás a zöldfelületek megmentéséről, meg a futballpályák örökbe fogadásáról, addig a lázas Ligetmentők senkitől sem zavartatva dobják el a csikket, a sörös dobozokat, olyanokkal karöltve, akik nem lázas Ligetmentők. A politika tán itt közbe léphetne, hiszen a Hassay Zsófia vezette Terézváros, vagy a Vattamány Zsolt-féle Erzsébetváros, nem beszélve Papcsák Zuglójáról mind-mind érintett. Nem kellene sok minden, csak közmunkások átcsoportosítása. A szellemet hagyják nyugodtan a Kovács Balázs irányította Liget Köztársaság Szövetségre, vagy éppen a múzeumi negyedet gardírozó Baán Lászlóra. Pusztán annyit tegyenek, ami a dolguk: vigyázzanak a rendre, tisztaságra.

El is megyek, tán nemsokára,

Hír-név, dicsőség nem maraszt;

Tudom, mit ér fagyos sugára,

Itt is megtanulhattam azt:

Nyerd bár világi életedben

Ég s föld minden koszoruit:

Neved csak az, mit e ligetben

Egy sirkő rád olvas: Fuit.

 A Városliget legrégebbi és talán legtitokzatosabb emléke egy sír. Toporczi Horváth Jakab nyugszik itt, egy ügyvéd, aki Martinovics Ignácékat védte a jakobinusok elleni perben. Hogy sírhantja a mai Városliget lármájában a gondtalan mulatozók vagy a magányos sétálók lelkében sokszor idézte fel a mementót, egyik legmélyebb érzésű költőnk, Arany János verse is példázza, aki „Ének a Pesti Ligetben” című 1877-ben írott költeményét a fenti versszakkal zárta be.

Horváth végrendeletében vagyonát jótékony célokra ajánlotta, s 700 forintot hagyott Pest városára azzal a kikötéssel, hogy az Ökördűlő belsejében temettessék el, sírhelyét Fuit feliratú sírkővel jelöljék meg. A síremléket 1928-ban a székesfőváros tanácsa rendbe hozatta, kiegészítve egy rövid magyarázó szöveggel: „Egy 1809-ben elhunyt és magát megnevezni nem akaró pesti ügyvéd sírja, ki végrendeletében Pest városának hagyományt juttatott azzal a kéréssel, hogy a Városligetben temessék el és sírkövére csupán egy szót véssenek. Fuit – Volt”

Bár a nemes gesztus némi tévedést is hordozott magában, hiszen Horváth ügyvéd úr 1806 decemberében halálozott el. Na, ezt a 700 forintot tarthatnák most tiszteletben az említett pesti politikusok. Renddel, tisztasággal. Lesz majd felfordulás úgyis, amikor elkezdődik a hatalmas építkezés. De addig is!

A lizsé mindannyiunké. A lizsét szeretni, használni és élvezni kell. Lehet örülni a Balettintézet – immáron sokadik – eladásának, vagy éppenséggel a Virágzó Zugló öndicsőítő részsikereinek, netán a tűzfalak szellemes hasznosításának, de ez mind-mind csak provinciális érdekek mentén halad.

A Lizsében azonban mindhárom kerület elég rendesen érintett. Mert az ott lakók gyerekei nem tűzfalakat festenek, nem a Bosnyák téren piacoznak, de még csak nem is költöznek be a portugálból arabbá lett leendő szálloda tulajdonosok lakosztályaiba. Nem. Csak, ha idejük engedi, akkor családjaikkal, vagy magukban kimennek a Ligetbe. Játszani, beszélgetni, kutyázni. A kerületi önkormányzatoknak – Fővárossal egyetemben – meg az a dolguk, hogy ezt kulturált körülmények között tehessék. Mert – végtére is – a polgáraik mesterei. És ezt tegyék fel honlapjaikra, szervezzenek Liget-tisztító, rendrakó versenyt, teremtsenek jó érzetet a köznek.

A mi dolgunk meg az, hogy kíméletlenül figyeljük a Lizsé tervezett változásait. Itt-ott-amott. Mint például az építészfórum oldalán felhívás,

csak éppenséggel az az egyszerű információ nem, hogy mindezek dacára 500 pályamű érkezett itthonról és külföldről a nemzetközi tervpályázatra.

Ennek követése és értékelése a bloggerek dolga. A politika meg szervezze addig a takarítást…

És akkor lesz egy szép, kulturált, hasznos, és értékteremtő Lizsé. A politikusok meg büszkén vagdoshatják a szalagot, vagy csak leülhetnek egy terézvárosi gyerek díszítette, tiszta padra. Nagy szó ez is, manapság.

foto: Bono