Zoboki, a partizán 2.0 - Udvari bohóckodás

2015. április 15. 17:26 - Kamerás Iván

Csudálatos nap volt a tegnapi, hiszen végre eredményt hirdettek az új Nemzeti Galéria tervpályázatával kapcsolatban. Egy rövidke elmélkedés erejéig azonban szeretnék még egy picit visszakanyarodni a hét elejére: történt ugyanis, hogy a Katona József Színház kantinjában vitaestet rendeztek a Liget Budapest Projektről. Baán László, Ed Harris (György Péter), Barkóczi István és Balázs Mihály húzta fel a mellvértet, és kardot rántva estek egymásnak a Városliget szent ügyéért.

1.jpgforrás: Nagy Edina

A projekt szempontjából sok újdonsággal nem szolgált az este azon kívül, hogy megdöbbentő látni mennyi embernél akadt be ugyanaz a lemez, úgyhogy megpróbálok segíteni, lassan írom, hogy mindenki megértse:

NEM

BETONOZZÁK

LE

A LIGETET

PONT

Ellenben annál érdekesebbek voltak az elmúlt napok eseményeit kibeszélő vitriolok. Bemelegítésnek a Közlekedési Múzeum hálás témájával kezdtek, mindenki egyetértett: a felújítás időszerű, üdvözölték a kiállítótér bővülését. A beszélgetések alatt azonban egyre inkább érezhető volt a közelgő vihar, ami az inkriminált Zoboki manőver megtárgyalásánál csapott le. Aki nem ismerné a történteket, érdemes Cicc.á tanult kollégám korábbi értekezését pótolnia. Barkóczi István, Zobokiék képviseletét felvállalva azt találta mondani, hogy ezt bizony egyfajta polgári engedetlenségnek szánták. Ennél a pontnál kezdtem hevesen vakarózni és tikkelni. Még valamennyire meg is érteném az akciót, ha utána kiállnának, és érvekre felfűzve elmagyaráznák, miért gondolják, hogy a galéria jobb helyen lenne a várban, mint a ligetben. Ehhez képest a Baán és György felől érkező teljesen jogos és ésszerű felvetésekre Barkóczinak a kétségtelenül meggyőző „csakazértismaraggyonavárba” és az „ottahelye” volt a válasza. Különösen érdekes volt eközben figyelni, hogy a tőlem 1m-re ülő Zoboki Gábor rendkívül elégedett mosollyal az arcán percenként végigtekintett a közönségen, önelégülten biccentve, amikor tekintete találkozott valamelyik kedves ismerősével. Szinte látszódót a szövegbuborék a feje fölött: „Na, jól belefostam a ventillátorba, mi?! :))) YOLO”.

makettparbaj_12.jpg

Abba is hagytam a vakarózást, mert megértettem, hogy itt semmilyen polgári engedetlenségről nincs szó, pusztán egy sértett gyermeki lélek ripacskodó performanszáról, hogy ahogy mondani szokás: ellopja a showt. Hát ellopta. Ahogy ellopta egy másik magyar tervezőiroda elől a lehetőséget. Ahogy saját magát is szembeköpi: 

„Az terjed a városban, hogy a Budai Vár teljes rekonstrukcióját, az erre vonatkozó koncepció kidolgozását és majdani megvalósítását a kormány Zoboki Gáborra, illetve a Zoboki és Demeter építészirodára bízná...

...

– Igaz a hír a Vár rekonstrukciójával kapcsolatban?

– Én is hallottam ilyen pletykákat, de azt hiszem, az ilyenfajta szóbeszéd a munka nélküli építésztársadalom kellemetlenkedése. Hozzá kell tennem, hogy a legutóbbi – januári – felmérések szerint a magyar építészek nyolcvan százaléka munkanélküli... Ebből pedig az következik, hogy rendkívüli az éhség a munkára...

...

– Még mindig a válaszra várok, hogy akkor most a maga irodáját fogják-e megbízni a Vár rekonstrukciójának kidolgozásával?

– Nem hiszem. Én egy modernista pasas vagyok, nem profilunk a történeti épületek rekonstrukciója....”

(részlet a Mozgó Világ 2011-es Zoboki interjújából)

Így múlik el a világ dicsősége, a konklúziót minden vonja le maga.

UI.: Végre egy üdítő Liget Projektes fórum, ahol nem Zugló Ökle Várnai Laci, és a hidrogeológia városligeti nagyasszonya, Garay Klári néni tematizálta estet. Minden bizonnyal a 750 Ft-os belépő riaszthatta el őket, isten tartsa meg a jó szokásukat.

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lizse.blog.hu/api/trackback/id/tr317371008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

inuitdog 2015.04.16. 13:13:37

"megdöbbentő látni mennyi embernél akadt be ugyanaz a lemez, úgyhogy megpróbálok segíteni, lassan írom, hogy mindenki megértse:"

Ugyanez a gondja azoknak is akik nem akarják látni, hogy Városligetet üzleti vállalkozásként és brand-ként végezze.

Én is lassan írom: EZEK AZ ÉPÜLETEK NEM A VÁROSLIGETBE VALÓK!

Lehet elkezdeni fákat ültetni a már kivágott fák helyére.

inuitdog 2015.04.22. 16:37:42

<img src="http://www.kephost.com/images/2015/04/22/IMG507.jpg" alt="IMG507.jpg" border="0" />

AnhaStudio 2015.05.05. 14:19:13

Most bukkantam erre a blogra, látom, hogy ez a Liget Projekt reklámja, ennek megfelelően meglehetősen tendenciózus. De akkor is, a blogger fölényeskedő stilusban lekezeli az ellenvéleményeket hangoztatókat: itt és most a Zoboki irodát (és “Zugló Ökle” Várnai Laci, “nagyasszony” Garay Klári néni...Máshol meg Zoboki “MÜPA” Gábor, és Villogó Doboz…próbáljunk meg egy szintet nem alulmúlni...ha lehet...).

Most végignéztem a teljes blogot. És nem találtam “érvekre fűzve elmagyarázva, miért gondolják, hogy a galéria jobb helyen lenne a városligetben, mint a várban” (vagy máshol)? Nem világos, hogy a nem olyan régen a várból a MÜPA-ba leköltöztetett Ludwig múzeumot miért kell majd megint költöztetni? Nem világos, hogy egyáltalán miért kell egy rakás múzeumot egy városi közparkban egy kupacba összehordanunk? Én ettől kezdek el vakarózni és tikkelni. Egy percig sem gondoltam, hogy a ligetet lebetonozzák, de én is lassan írom, hogy mindenki megértse: NEM KELL LIGET PROJEKT PONT Én értem, hogy Brand és Negyed és Baán úr álomprojektje, meg az aduász érv a 65%-ra növekvő zöldterületről, amit persze úgysem tudunk majd ellenőrizni. És az utólag született “quod erat demonstrandum” KPMG tanulmány….

Én szeretném, ha a Városliget, csak úgy, egy pihenőpark maradna és nem válna Negyeddé.

UI: szerintem a blogger nem értett meg valamit, illetve nagyon összekeveri a dolgokat: a bevágott 2011-es idézet alapján nekem az jön le, hogy a Zoboki iroda nem szeretne olyan várrekonstrukcióban részt venni, amiben régi tervrajzok alapján (vannak ilyenek?) többszáz éves, de mára eltűnt történeti épületek újra felépítése történne, további százmilliárd forintokért. És ez nincs ellenmondásban azzal, hogy ő meghagyná a várban a galériát, esetleg egy új, modern épületben. De erről nyilatkozzon Zoboki úr. Mellesleg a vár ilyesfajta újra felépítését én sem szeretném, apropo a Vár Projektről lehet valamit tudni? Valamiért az az érzésem, hogy a Liget és a Vár projektek összefüggenek...

inuitdog 2015.08.08. 16:12:55

A György Péter nevű megélhetési esztétátokat küldjétek szerepelni a HírTV-re még párszor, hogy beégjetek vele újra és újra.. Nem egy szellemi nívó Bozokival, fel sem fogja mit jelképez a Várba készült terv és kinek az igényeivel egyezne. A "múzeum szakmátokat" meg dug....játok fel, ha csak a Liget tönkretételével képes érvényesülni. Nulla kreativitás, 100% sznobizmus.
süti beállítások módosítása