Az Állatkert már a Kiegyezés előtt, 1866-ban megkezdte működését. Eredeti formájában kulturális intézmény, és nemcsak idehaza ritka, egzotikus állatokat járt ide megcsodálni Pest humán élővilága – például Sissi királyné közbenjárására kapták meg a zsiráfot a schönbrunni állatkerttől –, hanem idegeneket is. A kor szokása szerint etnográfiai és antropológiai jellemzőiket tekintve szokatlan, távoli népek, bennszülött afrikaiak és távol-keletiek járták szervezetten Európát, az állat- és emberkertekben lehetett találkozni velük; itt élték hónapokig a maguk különös életét a rács, a korlát másik oldalán, ez volt a pénzkeresetük. Számunkra bizarr, de ekkoriban teljesen elfogadott és hétköznapi ez a fajta látványosság. Itt lakott Jónás, a víziló, aki olyan népszerű volt, hogy szerepelt a telefonkönyvben. Az állatok jó része szabadon járt-kelt az Állatkertben. Elefánt hátára ültették a gyerekeket, aki körbesétált velük, máskor kis szekereket húztak pónik és szamarak hasonló céllal. Záráskor egy renitens mosómedvét vizes slaggal spricceltek le a fa tetején, hogy leimádkozzák onnan a ketrecébe.

Az Állatkertet 1912-ben – Fővárosi Állatkertté átnevezve – a főváros felújíttatta, újjáépíttette, tulajdonába vette. Ezután épült fel mindaz, amit ma is ismerünk, s ettől kezdve kulturális központ. Az Állatkertnek saját szimfonikus zenekara volt, amely rendszeresen szabadtéri koncertezett: klasszikusokat, Beethovent, Mozartot játszottak, nemritkán több ezres hallgatóságnak – első élő koncertközvetítését a Rádió az Állatkertből sugározta (amint azt az LGT-slágerből is tudjuk). A gyerekmatinékon híres színészek meséltek a gyerekeknek, szintén többezres közönség előtt.

A II. világháborúban aztán komoly károkat szenvedett az Állatkert is. El lehet mondani, hogy abból, amit a Városligetben a bombázások során leromboltak, szinte semmi nem épült újra, 1945-től fizikai állapotukat és üzemelésüket tekintve egyaránt csupán torzóként maradtak fenn a Liget intézményei. Lebombázták az Iparcsarnokot, a Gerbeaud-t, a Közlekedési Múzeum tornyait, melyeket újra akarnak építeni. Az Állatkertet nemcsak a bombázás pusztította, hanem az éhség is: vadásztak az állatokra, mivel a fővárosban nem volt mit enni, és az állatok közül is sokan éhen haltak. A világháború „hős” túlélői a vízilovak voltak. Szívósságuk mellet megvédte őket a termálvíz is, amely a Széchenyi Fürdőt is ellátta. Mindent együttvéve az Állatkert olyannyira elnéptelenedett, hogy az ipari kiállítást, a BNV-t 1946-ban az Állatkert területén rendezték meg.

 Már a kezdetekkor helyet kaptak a mutatványosok a Köröndön – akkoriban innen nyílt a Liget bejárata, innen indulva lehetett megközelíteni a három szigetet is. A fokozatos használatba vétellel, a parkosítási munkálatokkal párhuzamosan alakult ki a rendszer, hogy a város felőli oldal lett a felsőbb társadalmi rétegek, főképp az arisztokrácia szórakozó- és pihenőhelye, s a külső részre, a Vidámpark–Állatkert zónájában szórakozott a munkásosztály, a cselédek, katonák – és például Karinthy Frigyes vagy József Attila is néhanap. A későbbi Vidámpark területén épült meg az Angolpark, 1896-tól 10 éven át pedig az ős-Buda vára üzemelt; török negyed volt, minarettel, a régi Budát idéző épületekkel, mecsettel; ez szintén túlélte a Millennium végi lebontást.

A Vurstliban a kispénzűek szórakoztak. Hajnali négykor nyitott hétvégén, amely órán hétköznap ezek az emberek a műszakot kezdték.A Liget mindenki számára népszerű volt; a Stefánia korzón jelent meg, és vonult a versenylópályára az arisztokrácia a századfordulón, itt látogatta a teraszos vendéglőket a polgárság, a szegényebbek pedig a Vurstlit. Cirkuszból kettő is volt – egy elegáns, és egy olcsóbb a „plebsnek”.

A két háború közti évtizedekben számtalan kisebb színház működött a Városligetben, közülük több a Vurstli, illetve a Mutatványos-telep területén. Ezek, noha sem reklámot, sem kritikát nem sűrűn kaptak, fontos kultúrpolitikai missziót töltöttek be: olcsóságuknál fogva bevonzották azokat, akik a belvárosi kőszínházakba sosem juthattak el. Kispénzű iparossegédek és diákok, munkások, cselédlányok látogatták őket. A repertoáron főleg operettek, népszínművek, vaskosabb bohózatok, kabaréjelenetek, varieté jellegű műsorok szerepeltek. 2-3 színházépületben 10-15 színházi vállalkozás működött. A ligeti „színházcsinálók” többsége jól képzett, neves színházakban gyakorlatot szerzett szakember volt. A lelkes közönség zajos tapssal kísérte a humoros jeleneteket, dalokat. Az előadások szezonja a nyár volt, de ilyenkor napi 3-4 előadásra is becsalogatták a kikiáltók a közönséget. Három városligeti színház emelkedett ki a szokványos krajcáros műintézmények sorából. Feld Zsigmond igazgatta a Városligeti Színkört, bemutatta az Othellót, a Lear királyt, Ibsen Nóráját, a Hedda Gablert és a Bánk bánt. 1889-től csak magyar nyelvű darabokat játszottak itt. Az új korszak nyitó előadása Rákosi Jenő Este az Erdőben című darabja, Jókai Mór külön erre az alkalomra írt prológot, a darabban a főszerepet pedig maga Blaha Lujza játszotta. 1908-tól Budapesti Színház néven alakították át modern színházépületté, a komolyabb darabok helyét átvették az operettek és a bohózatok. A színvonal azonban továbbra is magas volt, olyan csillagok játszottak Feldnél, mint Kabos Gyula, Csortos Gyula, Somogyi Nusi vagy a fiatal Salamon Béla. 1935-ben Erdélyi Mihály vette át az igazgatást, a teltházat a szerződtetett vendégművészek garantálták, akik között ott találjuk a kor legnevesebb színpadi és filmes sztárjait. Az 1936-os év fellépőinek névsora így alakult: Latabár Árpád, Rózsahegyi Kálmán, Gózon Gyula, Dayka Margit, Gombaszögi Ella. A színház 1944-ig működött, 1951-ben lebontották.

Galló György, a Műszínkör tulajdonosa eredetileg a Népszínház főgépésze, a színpadtechnika virtuóza volt: süllyesztőket, szélgépeket s egyéb színpadi illúziókeltő csodagépezeteket is használt. Gallóék kezdetben főleg népszínműveket és lazán fűzött jelenetekből álló műsort adtak. A nagy, 3 felvonásos operettek és vígjátékok csak az 1920-as években kerültek a repertoárra.  Kálmán Imre és Lehár nagyoperettjeit, Zilahy Lajos, Fényes Szabolcs és Eisemann Mihály műveit is játszották.

A Kis Színkörben tréfás jeleneteket, mutatványos és artista számokat szerepeltettek, szórakoztató átmenetet képezve a Vurstli-műfajok és a valódi színjátszás között. 1899-től Zöldi Márton vitte itt színre Offenbach és Suppé operettjeit és saját romantikus drámáit. 1904-től vezetője, Sziklay Kornél a kor ünnepelt színészének számított, játszott a Vígszínházban, a Magyar, illetve a Király Színházban is. Ő főleg egyfelvonásos bohózatokat, kabaréjeleneteket vitt színpadra. Sziklay 1919-ben meghalt, színháza még négy évadot élt Colosseum néven, majd ezt is lebontották. A Feszty-körkép új épületének alagsorában, a Mutatványos téren működött 1919-től a Magyar Színpad, 300-as férőhellyel. Egészen 1949-ig működött, a későbbiekben Jókai Színház lett a neve.

 A korcsolyapálya a város életének egyik központja, az 1860-as években alakult a Magyar Korcsolyaegylet. Ekkoriban a fiatal hölgyeknek nem volt illendő a sportolás, a lovaglás, de a korcsolyázás olyan testmozgási lehetőséget nyújtott, amit az arisztokrata hölgyek is űzhettek, a korcsolyázás továbbá az ismerkedés, a randevúzás pályájaként is funkcionált. A korcsolyapálya a korabeli party; a Ligetben nem szűnő muzsikaszó van, s nemcsak a korcsolyapályán, hanem az Állatkertben, a kiállításokon, zenepavilonokban, vendéglőkben is reggeltől estig élőzene szólt, később az Angolparkban élő jazzt hallgathattak a polgárok. A korcsolyapályán az 1870-es évektől bevezették a nagy korcsolyaünnepek, korcsolyabálok intézményét, farsangkor például beöltöztek az emberek, és történeteket adtak elő. Stróbl Alajos szobrász élethű jégházakat faragott, Mátyás király ötméteres szobrát is kifaragták jégből, majd kivilágítva ékesítette a parkot. Három jégpálya is működött: egy a „klasszikus” tavon, egy az Állatkerti-tavon, és egy locsolt-öntözött pályát is csináltak. Ez a sport az egyetlen, amely hosszú időre gyökeret vert a Ligetben, és máig élő és népszerű.

A könyvet gyorsan szétkapkodták, s a Városliget Egyesület oly színvonalasnak ítélte, hogy elkezdődtek a második kiadás munkálatai; az újabb kötet várhatóan 2015-ben kerül a boltokba.

Napokban robbant a bomba, hogy léket kapott a Liget Budapest hajója, és az internetes sajtóban sorra jöttek a szalagcímek, hogy elmaradhat a Városliget “beépítése”.  Itt szeretnék közbeszúrni egy gondolatot, mert számomra kiábrándító szembesülni azzal, hogy a magukat tárgyaligosnak tartó orgánumok továbbra is beépítésről beszélnek. Egy éve erről megy a duma, de leírom mégegszer: venni kellene a fáradságot, át kellene nézni a terveket, és az egyszeri újságíró is szembesülhetne azzal, hogy meglévő épületek, betonfelületek helyére kerülnek új múzeumok. Az Ő logikájuk szerint tehát már most is be van építve a Liget, de tudom, kellenek a hangzatos lózungok, így jön a jó sok kattintás. Szóval visszatérve: Hoppál Államtitkár Úr gondolt egyet és beleöntötte azt a bizonyost a ventillátorba, a jövő évi költségvetésbe a projekt menetrendszerinti folytatásához szükséges összeg töredéke van csak nevesítve, így ő 50% esélyt lát arra, hogy az megvalósul. Pár nappal azután, hogy sztárépítész irodák jelentkeztek az Új Nemzeti Galéria tervezésére, és néhány hét választ csak el a többi múzeum tervpályázatának eredményhírdetésétől, ez több mint kellemetlen… Lett volna, ha még aznap nem cáfolja a híreket Baán László, a projekt miniszteri biztosa. Dióhéjban a lényeg, hogy a 2015 –ös évre szükséges forrásokat (kb. 15 milliárd Ft) nem külön sorban tartalmazza a költségvetés, hanem azokat az általános vagy rendkívüli tartaléból fogják kifizetni felmerülésükkor, kormánydöntés alapján.  Másnap reggel Hoppál a Kossuth Rádióban tisztázta az esetet, minden marad a régiben, haladjanak tovább, nincs itt semmi látnivaló.
Az eset tanulsága, hogy a kommunikáción finoman szólva is lenne mit javítani kormányon kívül és belül, ha államtitkár úr egyeztet mielőtt nyilatkozik, elkerülhető lett volna ez a félreértés, és nem hozza szívroham közeli állapotba  Civil Női Kormánytól Garay Klárán át Várnai-ig mindenkit. 

2013 őszén került a boltokba, néhány hét alatt elkapkodták. A Magyar Múzsa Könyvek gondozásában megjelent Élet a régi Városligetben című kötet szerkesztőjével, Lovas Dániellel beszélgettünk.

Az anyagot korábban kezdtem gyűjteni, mint hogy reflektorfénybe került volna a jelenlegi Városliget Projekt. Nemcsak a szakmai köröknek, hanem a szélesebb közönségnek próbálom bemutatni itt a múltat, a történelmet. E könyv anyagát fél évtizedig gyűjtöttem, ez érett be, állt össze egyszer csak könyvvé, s ez a pillanat találkozott azzal, amikor a Liget Projekt is megszületett. A magyar történelmet nem történészként közelítem meg, hanem igyekszem témaválasztásban olyan könyveket szerkeszteni és írni, amely a társadalom széles rétegeit érinti, befogadóvá teszi. A Ligetnek számos olyan vonatkozása van – épületek, helyszínek, történetek, események –, melyeket az újabb generációknak időről időre újra meg kell ismerniük.

Az első pályázatot az 1800-as évek elején hirdették közpark alapítására, amelyet Nebbien Henrik nyert meg: ő egy családi kiránduló-, pihenőparkot álmodott meg, amely egyben a nemzeti kultúra reprezentatív közege, szobrokkal, műtárgyakkal, kulturális helyszínekkel. Ez nem valósult meg azonnal, mivel nem volt rá pénz; 1896-ig kellett várni, a millenniumi ünnepekig, amikor ennek központja, számos kulturális és technikai profilú kiállítás helyszíne lett a Liget. Olyan sikere volt, hogy közel 5 millióan (!) látogatták meg. Másrészt a Millennium a Ligetnek olyan ismertséget, népszerűséget nyújtott, mely a mai napig tart. További fontos jellemzője a Városligetnek, hogy ez volt Európa, sőt talán a világ első közparkja – korábban is megnyitottak már parkokat Luxemburgban, Bécsben és egyéb nagyvárosokban, de ezek mind királyi, főhercegi, érseki tulajdonban voltak. A Városliget viszont valóban a főváros tulajdonát képezte.

Lovas Dániel

Az Ezredéves Kiállítás a Liget zsúfolt beépítésével hajszál híján eltüntette annak eredeti vonásait. Ugyanakkor a millenniumi ünnepségek gazdagították is a Városliget arculatát: a nemzet történelmi és kulturális értékeinek egyik gyűjtő- és bemutatóhelyévé emelték a Millenniumi Emlékművel és a tartósan fennmaradó kiállítási épületekkel, a Műcsarnokkal és a múzeummá alakított Vajdahunyad várával, a Közlekedési Csarnokkal. A Szépművészeti Múzeum elhelyezése a Liget kapujában a ma is meglévő arculatot kölcsönözte a Ligetnek. 1896-ban nyitotta meg kapuit a Műcsarnok, vele párhuzamosan a VajdahunyadVára, amely történelmi emlékeket gyűjtött össze. Utóbbit kétszer is felépítették: a millenniumi kiállításra több mint 200 új épület emelkedett, többségüket fából ácsolták, alapozás nélkül, ideiglenesen: később lebontásra ítélték őket. A Vajdahunyad-vár azonban olyan sikeresnek bizonyult, hogy elkezdték múzeumnak használni: közadakozásból és kormánypénzekből az 1900-as években kőből építették újjá. A Műcsarnok annak idején nem „lógott ki” a Városligetből, mint manapság, hanem fák vették körül minden oldalról. A mai Hősök tere helyén, parkos területen egy termálkút állt, melynek vize az első világháború idején a Széchenyi Fürdőt táplálta kialakított csővezetékén keresztül. (Ma is megtalálható egy felnyitható vaslemez alatt.) Kezdetben, amíg csak fedett része volt a Fürdőnek, elegendőnek bizonyult, de az 1920-as évektől, amikor kiépült a fedetlen strandfürdő is – s vele a szabadtéri fürdőzés kultúrája is betette ápolt lábát Magyarországra –, már kevés volt az innen nyerhető termálvíz. Az új Fürdő Trianon után a gazdasági újjáépítést testesítette meg Budapesten, e létesítmény volt az első nagy zöldmezős beruházás. A belső kialakítás, az egyes épületelemek tudatos kivitelezése magyar kézművesek, mesterek, iparosok keze nyomát őrzi.

A Szépművészeti Múzeum helyén kezdetben a Feszty-körkép volt látható. Ferenc József alatt született meg az elképzelés, hogy a magyar és a külföldi képzőművészet reprezentatív gyűjtőhelyét létrehozzák. Egységes terv alapján épült meg, Magyarország harmadik legnagyobb alapterületű épülete lett az Országház és a Budai Vár után. Nagyon gyorsan fejlődött, és az 1910-es évek során tökéletesen beilleszkedett a Városliget közegébe. Szokatlan méretű belső tereivel, a felhasznált anyagok minőségével, a természetes megvilágítás nagyfokú kihasználásával a Városliget vonzerejét az igényesebb közönségréteg körében is növelte.Akkoriban az igazgató volt a múzeumőr, ő és a teljes múzeumi csapat, a fegyveres őrök, a kiszolgáló személyzet is bent laktak a múzeumban, amely estefelé világítás híján bezárt, mivel fény csak az üvegből készült tetőkön, homlokzaton át jutott az épületbe. Akkoriban természetes módon egymás társaságában állították ki a magyar és a külföldi gyűjteményt, a festészeti, szobrászati műtárgyakat. Megfelelő számú reneszánsz műtárgy híján gipszmásolatokat vásároltak. A Régi Képtár gyűjteményét Térey Gábor képtárigazgató két évtizeden át gyűjtötte és gondozta, nevéhez tudományos és metszettár-katalógus létrehozása is kapcsolódik. Román és gót stílusú művészet, díszesen festett falak, lovasszobrok és más, nagyméretű műtárgyak fogadták a látogatót. A grafikai kollekciót az Esterházy-gyűjteményből származó több ezer egyedi rajz és félszázezer metszet képezi. Egyik legendás igazgatója 1914 és 1935 között Petrovics Elek, aki tudatos selejtezéssel és pótlással, múzeumrendezéssel fejlesztette tovább az épületet. Az Esterházy-gyűjteményt 1870–71-ben vásárolta meg a magyar állam, a festményrepertoár Leonardo, Raffaello, Rembrandt, Goya műveit kínálta, s további több száz holland és flamand festményt.

A Műcsarnok eredetileg a Ligetbe tartozott, a szovjet megszállás idején betonozták körbe, ahogyan ekkor metszették ki a Ligetből és burkolták le a Felvonulási tér kövezetét is, és kerültek oda a felvonulási díszszemle emlékművei, a Sztálin-szobor. Azóta nem történt számottevő visszaalakítás, fejlesztés – a Liget a hetvenes években átesett egy átmeneti parkosításon, amikor kivonult innen a BNV, de valójában a világháború óta a park a lepusztulás áldozata a mai napig.

A sajtót (jogosan!) annyira elfoglalja a sok belföldi és külföldi esemény, hogy nem igazán reagált a Városliget Zrt új pályázatkiírására. Ezek szerint az eddig beérkezett pályázatok között nem volt olyan Új Nemzeti Galéria-Ludwig Múzeum terv, amelyet a zsűri egyértelműen jónak, megvalósításra érdemesnek ítélt volna. Kicsit zavaros, hogy ha egyik sem volt jó, akkor a Városliget Zrt miért vett meg öt tervet a korábban beérkezettek közül, darabonként 20 ezer euró összegért. A tervek egyébként láthatóak a Liget Budapest honlapján, és van köztük több olyan is, ami igen izgalmasnak tűnik, legalábbis a látványterv alapján. (A fák mindenhol főszerepet kapnak a tervekben, ez azért megnyugtató.)További hét világhírű csapat kapott meghívást az újabb pályázatra, akik a hírek szerint küldenek is terveket nekünk, Budapestre. Egészen elképesztő épületeket csináltak  meg eddig ezek a tervezők, a kedvenceim a Mecanoo és a Snøhetta iroda tervei, jó ég, de beletaláltak! 

Ha ehhez hasonló épület lesz itt, a mi kis poros Ligetünkben a lehasznált épületek helyett, az fantasztikus. Nem tudom, ki hogy van ezzel, de engem kifejezetten lelkesít, ha a kreativitás kiüti a poros provincializmust. Nem vagyok építész, csak szeretem az épületeket nézegetni. Itthon és máshol a világban. Döbbenetesen gyönyörű házak vannak Budapesten, nagyjából az utolsó, amin a szemem megragad, valamikor a 19. században vagy a múlt század legelején épült. (A Rózsadomb és más budai hegyekben épült új csodákat nem számolom, mert azokat eltakarja a sok szép fa...)  Iszonyat nagy beruházásra vállalkoztunk most ezzel a múzeumi negyeddel. Sok pénz, persze csak akkor, ha nem a négyes metrót tekintjük viszonyítási alapnak, és lehetőség arra, hogy a városunkban végre megjelenjen a 21. század. Beismerem, fogalmam sincs, merre halad a világ építészete. Talán pont ez az egész most jó alkalom arra, hogy lássunk ebből valamit. Hol vannak a hazai szakértők, építészek, sajtósok, akik legalábbis érzékeltetik, hogy mi van a határainkon kívül, ott, ahol egy múzeum vagy könyvtár építése nem egyszerűen politikai vita tárgya? Szerintem ezzel is kellene foglalkoznia a sajtónak, hogy ne legyünk már ennyire szűklátókörűek, ha egy épületről van szó.

Múlt hét szombaton a Humán Platform szervezésében fórumot tartottak a Liget Budapest Projekttel kapcsolatban. Három-három prominenst hívtak meg, hogy képviselje a támogatói (Baán László, György Péter, Puczkó László), illetve a kritikusi (Mélyi József, Berkeczi István, Zimborás Gábor) oldalt, Gulyás Márton moderálásában. Izgalmasnak ígérkezett a felek egymásnak feszülése, titkon abban is bíztam, hogy esetleg a vita konstruktív irányba előremozdíthatja a párbeszédet – sajnos nem így lett, de ne szaladjunk előre.

A vitriolt megelőzően mindenki három percet kapott indításként, Baán elmondta a már korábban is ismert érveit: a cél az, hogy Liget minden elemében jobb legyen, a beruházással hűek szeretnének maradni a Városliget történeti fejlődéséhez, és hagyományaihoz, magyarul a kultúra, a zöld és a pihenés jól megfér egymás mellett. György Péter a társadalomtudományok felől közelítette meg a témát, míg Buczkó Tamás az kulturális turizmus koordináta rendszerében segített elhelyezni a projektet, a rá jellemző profizmussal. A másik oldal részéről Berkeczi István – aki egyébként kiváló építész – már az indító prezentációja során elvesztette a harcot egy giffel szemben, és szegény úgy kiesett beszélgetésből, hogy érdemben csak valamikor a vége tudott visszakapcsolódni. Mélyi József elismert művészettörténész egy viccesnek szánt, előre megírt fiktív történetet olvasott fel Baán kulturális miniszterségéről, a poénok nem igazán jöttek át, de ami a nagyobb baj, hogy semennyire sem volt releváns a rendezvény témájával kapcsolatban. Végül Zimborás Gábor építész, urbanista mélygarázs építési területek, dugók rémisztő fényképeivel szolgálta ki a közönség vérre szomjazó tagjait. Megjegyezném a margón, hogy sajnos az építkezések azok ilyenek, átmeneti kellemetlenségekkel járnak, de a végeredmény ideális esetben kárpótol mindenért.

Szívesen folytatnám, hogy a bevezető előadások után milyen jó kis, tanulságos párbeszédek, viták alakultak ki – de nem. Az ellenzői oldal felkészületlen volt, érveik nem voltak megalapozottak és folyamatosan cáfolták is azokat, utolsó mentsvárként sértődötten csak a projekt alapkoncepciójába kapaszkodtak, ami szerintük hülyeség. Reagálásként a másik oldal igyekezett eloszlatni a félelmeket, és a beruházás összes pozitívumát felsorolni. Ez a végtelen ciklikusság jellemezte a beszélgetéseket addig, amíg érzékelték a pódiumon ülők is, hogy ennek ebben a formában kevés értelme van és javasolták, hogy inkább jöjjenek a közönségkérdések. Ekkora alakult át a rendezvény Baán úr one man showjává, mindenki tőle akart kérdezni. Minden tiszteletem az övé, hogy képes volt megőrizni nyugalmát, és három és fél óra után(!) ugyanolyan higgadtan huszadjára is elismételni, hogy több lesz a zöld. De legalább a „nép” kiereszthette a gőzt.

Nagyon utálom a politikát, és végtelenül idegesít, hogy alattomos módon valahogyan mindig beszivárog a liget jövőjéről szóló párbeszédekbe, de egy héttel a választások előtt naivitás lett volna arra gondolni, hogy a rendezvény kivétel lesz ez alól. Várnai László, Szabó Rebeka, Lugosi András – csak, hogy pár nevet említsek a politikai pillanatemberekből – jelenlétükkel emelték az est fényét, és 1-2 percig megmutathatták magukat. Pipa, jelenléti ív aláírva, sms a főnökségnek, hogy ő bizony most megmutatta Baánnak hol a helye. Sajnos Garay Klára, aki az összes „lógia” végződésű tudományt csatasorba állította már a fejlesztések kritizálása során sem kivétel, számomra végleg hiteltelenítette magát azzal, hogy baloldali összefogás égisze alatt, dékásként elindul a választásokon. Csendben hozzáteszem, hogy azon pártok állnak mögötte, akik semmit nem tettek a Ligetért, és vastagon benne vannak abban, hogy ma ilyen állapotban van a park.
Elszomorító volt látni és hallani, hogy jórészt fent említett politikusok által hergelt kérdezők olyan nyilvánvaló képtelenségekre, rémhírekre, fél információkra támaszkodva követelik Baán fejét, hogy az ember hajhagymája tényleg otthagyja a fejbőr kényelmét és kihullik. Lebetonozzák a ligetet, passzióból már megindult a fák irtása, alaptörvény ellenes a projekt, ellehetetlenül az élet egész Pesten, a biológiai aktivitás növelése semmit sem jelent, és lehetne még sorolni.

Keserű szájízzel indultam hazafelé…
Naívan bár, de még bízom abban, hogy vasárnap után ez végletes megosztottság kevésbé lesz jellemző, és végre érdemi párbeszédeket lehet majd folytatni valós kérdésekről. Nem, nem arról, hogy miért vidéki a városligeti törvény egyik benyújtója.

Szeptember 15-én átadták a budapestieknek a Liget Budapest Projekt által kiírt Mi Padunk – Mi Placcunk pályázat pályamunkáit – azaz a Városligetet övező kerületek iskolásainak padfestményeit.  Erre több mint száz pályázat érkezett, amelyekből 53 valósult meg.  Baán László, a projekt miniszteri biztosa, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója és Kovács Dániel, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatója, az ötletpályázat zsűri tagja tartott sajtótájékoztatót az eseményről, s amely során az utolsó, „mi Ligetünk” padot is kihelyezték a Ligetbe. Így elkészült az egy pad – egyesített műalkotás mint szimbólum.

Baán László beszélt arról, hogy ez a gesztus jelképezi azt is, milyen típusú Ligetet szeretnének – a Városliget Zrt. online ötletpályázatára bárki jelentkezhet újító ötleteivel.  A kreatív diákok és tanáraik számára pikniket szerveztek az esemény megünneplésére.

 Jelen volt Mozsár István, a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. vezérigazgatója, aki elmondta, hogy a városligeti projekteket megvalósító, operatív szakasz a Zrt. feladata, ahol az év végi Park pályázat lesz majd igazán érdekes. Ésszerű és hasznos átalakításokat terveznek: még nagyjából 100 szemetest telepítenek, a Városligeti tó megtisztítása már megtörtént, a felújított napozópadok is készen vannak, a továbbiakban pedig még 2-3 hidrobiológiai vízforgató berendezést – nem hagyományos szökőkutat – készülnek üzembe helyezni az ősz folyamán. Megoldják a járdák szakadásait, roncsolódásait a babakocsisok és a biciklisek, görkorisok és tűsarkúban közlekedők örömére, megoldást keresnek a kutyások és a kutyátlanok közti súrlódások csillapítására, továbbá várják a lakosság további ötleteit is. A teljes vertikum több száz javaslat alapján alakul majd ki.

A Ludwig Múzeum és a Nemzeti Galéria új pályázati kiírást igényel, tehát kétfordulós lesz a pályáztatás. Eddig 140 mű érkezett a kiírásra, ezt fogják szűkíteni a legjobb építészeti ötletek összegzésére. 10-15 pályamunkából fognak végül választani október közepén, és a tervek szerint márciusra lesznek meg a konkrét elképzelések.

A Szépművészeti Múzeum február 15-ével – a Rembrandt-kiállítás végével – zár be, ekkor kezdődnek meg itt a konkrét munkálatok. A múzeumi anyag átmenetileg a Nemzeti Galériába költözik.

S ha mindezt megígérték, és egy részét már meg is valósították, miért is ne hihetnénk a további ígéretekben, nevezetesen, hogy a zöldfelület növekedni fog, hogy valóban rendbe teszik a lestrapált múzeumokat, újakat is átadnak a nagyközönségnek, sőt új múzeumtípust, társadalmi múzeumot avatnak,hogy folytatják a Városligeti tó felújítását, egyszóval takaros közparkká varázsolják a jelenleg meglehetősen elhanyagolt Lizsét – és abban, hogy minden beruházás akár 10 éven belül megtérül?

Új elemmel gyarapodik blogunk. Most már nem csak a betűk és a fényképek, hanem a videóanyagok is segítenek eligazodni a városligeti fejlesztés és az új múzeumi negyed, időnként a szakmát háttérbe szorító, politikailag vezérelt háttérvilágában. Ahogy a KPMG-tanulmányt sikerült megszereznünk, továbbra is azon vagyunk, hogy első kézből tájékoztassunk minden lényeges lépésről, döntésről.

Most éppenséggel a legtöbbeket foglalkoztató kérdés nyomába eredtünk.

Mi lesz látható az új múzeumokban?

Szép a nemzetközi pályázat és még szebb, hogy anonim. Az meg a legszebb, hogy még maguk az intézményvezetők, illetőleg az elbírálók sem tudják, hogy melyik terv kinek az elképzelését tükrözi. Pedig mindent megpróbáltunk. Szép szóval és még szebbel is, de – örömteli – kudarcot vallottunk. Örömteli, mert így biztosan nem „csókos a csókosnak”, hanem szakmai alapon lesznek elbírálva a versenyművek. Nem tudtuk meg, hogy van-e magyar pályázó a Néprajzi Múzeum új, városligeti épületére beérkezett 110 pályaműből továbbjuttatott 6 között.

Az, hogy mi nem tudjuk, az rendben van.

De az, hogy még Dr. Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója sem – az még inkább rendben lévőnek tetszik.

Reméltük, azt azért már tudja, hogy milyen koncepció mentén lesznek láthatóak a Néprajzi Múzeum jelenlegi kincsei, mert jelen pillanatban a gyűjtemény alig 1(!) százaléka látható. Mint kiderült egy új múzeumtípust szeretnének megvalósítani, nevezzük ezt társadalmi múzeumnak, amely képes válaszokat adni a jelen aktuális kérdéseire. Az adottságaik közel sem olyan rosszak, mint azt sokan gondolnák. A rendkívül gazdag magyar gyűjtemény mellett van egy közel 60 ezres, a világ minden tájáról származó nemzetközi gyűjteményük. Ez ad lehetőséget arra, hogy a magyar és az egyetemes kultúra értékeit összhangban, egymásra reflektálva mutassák meg – mindannyiunk kíváncsiságára és örömére.

Új sorozatunk első videó-interjúját még az egykori Kúriában vettük fel.

A következő hetekben igyekszünk mind az öt új múzeum kiállítási koncepciójáról ebben a formában is beszámolni. Tartalomhoz új formát találva.

Visszatérő sirám Liget Budapest Projektet (LBP) ellenzők részéről a hatástanulmányok hiánya, amelyre egy szintén nem túl izgalmas, de legalább konzekvens válasz érkezett heteken át az illetékesektől: „készülnek”. Ez elég sokáig a szokásos alibi-válasznak tűnt, de némi, az újságírói tevékenységhez szorosan kapcsolódó információszerzésnek köszönhetően kiderítettük, hogy most kivételesen nem egy tipikus „sima nyelvű kommunista hasalással” van dolgunk, hanem valóban készülnek hatástanulmányok, mi több, egy részük már el is készült.

Az egyiket, a beruházás nemzetgazdasági hatásait vizsgáló KPMG hatástanulmányát sikerült is megszereznünk, így elsőként számolhatunk be arról, hogy jó lesz-e ez az egész nekünk, vagy sem. S ha igen, akkor meg miért.

Lássuk!

Értelmezési tartományként a turizmus vizsgálatával indít a tanulmány. A World Travel & Tourism Council idei jelentése szerint az Európai Unió GDP-jének 9 százalékát adja a turisztikai szektor (ez úgy 1500 milliárd dollár), és a következő években az európai turizmus tovább növekedése várható. A turisztikai világszövetség adatai alapján Magyarország a világon 24., illetve Európán belül a 15. leglátogatottabb ország, a turizmus hazánk éves GDP –jének 4,1 százalékát teszi ki. Ez után jelentős mennyiségű statisztikai adathalmaz szerepel a KPMG dolgozatában, amellyel nem untatnánk a tikkasztó hőségben senkite, legyen elég annyi, hogy átrágva magunkat ezeken látható, hogy hazánk számára bizony jelentős potenciált nyújt ez a terület, amelybe – az európai turisztikai trendeket is figyelembe véve – tökéletesen illeszkedne az LBP.

Miből lesz lé?

Miután többé-kevésbé észérvekkel és számokkal sikerült elhalkítani a fa- és népirtásról szóló, politikailag erősen hangszerelt „civil” kórust, újabb felületen csesztetik a Projektet: oké, nő a zöldfelület, oké, a rothadó múzeumok helyett modernebbek és újak, komfortosak lesznek. Na, de akkor is! Miért ennyibe kerül és megtérül-e ez valaha?

A KPMG szerint meg. Mi több, nagyon gyorsan. A tanulmány ugyanis a turisztikai trendelemzés után a kereslet várható alakulásával és a gazdasági hatáselemzéssel folytatja, melyeknek – terjedelem híján – legfontosabb megállapításait vesszük sorra:

A KPMG becslése szerint, ha az állam nagyságrendileg évente 10 milliárd forinttal támogatja az LBP üzemeltetését, a kumulált (egy adott időszak értendő) adóbevételeknek köszönhetően már 2028-ra, azaz tíz éven belül megtérülhet a beruházás. (Hát, ha ez tényleg így fog megvalósulni, akkor sok okunk sírni nem lehet, mert ilyen léptékű fejlesztésnél, ez egy nagyon kedvező megtérülési idő.)

A Liget Budapest fejlesztés hatására az intézményi látogatások száma az első teljes működési évtől, azaz 2019-től a számítások szerint meghaladhatja az évi 5.9 millió főt. (Összehasonlításképpen: 2013-ban 4 millió látogatót regisztráltak a Ligetben működő és oda költöző intézményekben.)

A külföldről érkező látogatók száma összességében meghaladhatja az 1 millió főt és az általuk generált intézményi látogatások száma az 1,8 millió főt. (Ez nagyjából adekvát Baán sokszor mondott ígéretével). Ebből – is – következően 2019-től a LBP projekthez köthetően 1-1,5 millióra becsülhető a külföldiek által kereskedelmi szálláshelyeken regisztrált vendégéjszakák száma.

Értelemszerűen nem csak kiadások, hanem bevételek is vannak már az első perctől kezdve egy ilyen volumenű beruházásnál (meg kisebbeknél is, persze, de ezt valahogy a fanyalgók mindig elfelejtik…). A három és fél éves beruházás jelentős adó- és járulékbevételei – elsősorban a béradók, a fogyasztási adók jelentősek – megközelíti a 36,7 milliárd forintot.

2019-ben az LBP a nemzetközi tanácsadó szerint várhatóan 49,1 milliárd forint éves közvetlen turisztikai keresletet generál, míg „a halmozott generált összes kibocsátás” elérheti a 91,2 milliárd forintot. Ez az érték 2022-re elérheti a 96,5 milliárd forintot.

A működésből származó adóbevétel a negyedik évtől várhatóan megközelíti az évi 21,5 milliárd forintot. (foglalkoztatási adók, járulékok, közvetett és közvetlen adók)

A KPMG – szerintünk igen csak optimista, de ne legyen igazunk – jóslata szerint a Városliget új intézményeinek működése által generált kereslet több mint 10 ezer új munkahelyet teremt. Ez nem csak a Városliget intézményeiben történő foglalkoztatást, hanem a nemzetgazdaság más szektoraiban létrejövő új foglalkoztatási igényt is jelenti.És hát az ott lakók is profitálnak az ügyből, hiszen – teljesen logikusan – számolni lehet a környező ingatlanok felértékelődésével, az ingatlanok árainak és bérleti díjainak növekedésével, valamint az ingatlanforgalom élénkülésével.

Erre mondják azt, „ha csak a fele igaz, akkor…” Nos – bár nyilvánvalóan száz százalékig pontos prognózist nem lehet állítani – azért a KPMG nemzetközi híréből és hiteléből kiindulva valószínűleg tudják, miről beszélnek, és jóval több, mint a fele igaz hatástanulmányuknak. Ha a fentiek nagy része meg tud valósulni abból nem csak a budapestiek, hanem az egész ország profitálhat. Reméljük a „zöldüljön a platánfa levele” és a „miből lesz a lé” slágergyanús dallamaira piknikező Nagy Népi Hurál aktivistái a hangzatos, ellenőrizhetetlen információkra (kitalációkra) alapuló „akasszunk be mindenütt és minden formában, ahol és ahogy csak lehet” , flashmobjai helyét átveszi az olvasás, az elemzés, a konkrétumok vizsgálata.

S ha ez így történik, akkor nem politikai piros pont-gyűjtő cicaharc, hanem értelmes és eredményes építkezés, megújulás veszi kezdetét. Ideje lenne már.

Mert a KPMG hatástanulmányában szereplő számok alapján az egész ország járna jól. S az kinek fáj?

A tomboló nyár komoly üzemzavart okozhatott Horváth Csaba elméjében, melynek következtében elkezdett a Városliget lebetonozásáról vizionálni. Nem tudom, milyen empirikus tapasztalatai vannak Csabának a betonról, de annak idején, amikor otthon a kertben betonoztam nem lett több növény a kertben, nem lett több a zöld felület és a kis tavacskám sem újult meg, ellentétben a ligettel, ahol ilyen fejlesztések indulnak most el. Na, mindegy is, feltehetően csak vágyálmai kivetüléséről lehet szó, vigasztalódjon azzal, hogy megint majdnem főpolgármester lesz.

Ilyen pokoli időben még a Civil Női Kormány is a kormányüdülőjében hűsöl, ellentétben a Liget Budapest zsűrijével, akik egy percet sem pihenve kiértékelték a mintegy félezer beérkezett pályázatot, amellyel lezárult az építészeti tervpályázat első fordulója.

Egy kivétellel mindegyik múzeumhoz sikerült öt-hat tervet kiválasztani, amelyek nem csak építészeti megoldásaiban különlegesek, de a városligeti környezethez is idomulnak, figyelembe véve a huszonegyedik században elvárható fenntarthatósági és technológiai kritériumokat.

Az Új Nemzeti Galéria-Ludwig múzeum –ra nem érkezett igazán átütő erejű pályázat, de a zsűri öt munkából kiválasztott olyan részelemeket, amelyek önmagukban állva is egyedülállóak és megvalósításra érdemesek. Nagyon tehát nem kell túl dramatizálni a dolgot, egyszerűen csak arról van szó, hogy úgy gondolták a legjobb ötleteket felhasználva érdemes még egy kört futni, hogy egy igazán ikonikus, a gyűjteményhez kívülről-belülről méltó, a ligethez tökéletesen illeszkedő tervet kapjanak. Várhatóan augusztusban új pályázat kerül kiírásra decemberi határidővel, így az eredeti ütemtervet az nem befolyásolja.

A többi épület tekintetében a második forduló szintén augusztusban startol, itt a kiválasztott pályamunkák még részletesebben kidolgozásra kerülnek, így év végére mindegyik épület elnyeri végleges formáját, amelyeket már a közönség is megismerhet.

A múlt héten megtudhattuk, hogy pontosan mekkora áldozatokkal fog járni minden idők legnagyobb környezetrombolása, de más fronton is támadás éri Budapestet: lezárult a „Mi Placcunk - Mi Padunk” pályázat, amelyet a Liget Budapest Projekt hirdetett, hogy a környező kerületek legkreatívabb nebulói tervezzenek padokat, közösségi tereket (placcokat), melyekből a legjobbakat még az idén meg is valósítják. Remélem nem csak nekem gyanús a dolog, valószínűleg Várnaiék is vért izzadnak, hogy lehetne belekötni ebbe, gyaníthatóan a nyertes műveket a 200-300(400?) éves platánokból fogják kifaragni.  Na de félre a tréfát, remélhetőleg Iparművészeti Egyetemet (MOME) végzett emberként Zugló asszonyverő bombázója is belátja, hogy ez egy jó kezdeményezés.